Birminghamből Magyarul

Otthoni oktatás Angliában

2020. május 11. - Pámi Bene

96712898_3066638856737045_4525275403895439360_n.png

A koronavírus minden országban átírta az oktatás eleddig megszokott rendjét. A magyarországi iskolabezárások után egy héttel Angliában is áttértek az otthoni oktatásra.

A távtanítást természetesen az iskolák szervezték meg, ám az állam is ad segítséget. A Kormány honlapján tantárgyanként találhatóak információk arról, hogy hogyan, milyen segítséggel érdemes tanítani otthon a gyerekeket. Többek közt azt is listázzák, hogy milyen kiadók szálltak be az online oktatásba, s nyújthatnak segítséget az olvasás, matematika és tudományok elsajátítására otthoni körülmények között.

Az iskolák bízván abban, hogy a szülők tudnak segíteni gyermekeiknek, már a lezárások elején küldtek tanulócsomagot, amivel otthon is lehet haladni. A hivatalos tanács szerint a gyerekeknek napi három óránál több gyakorlásra nincs szükségük, hisz nem a földrajz házi feladatra fognak emlékezni, hanem a körülményekre, ahogyan a házi feladat elkészült. Arra kérték a szülőket, hogy olyan környezetet alakítsanak ki gyermekeiknek, amiben a tanulás könnyed, nem nyomasztó.

A BBC összeszedett pár tanácsot számukra, amelyekkel könnyebbé tehetik saját és gyermekeik életét az otthoni tanulás alatt:

  • Alakítsunk ki egy rutint. Ha lehetséges – ajánlja a BBC – a gyerekeket ébresszük fel úgy, hogy reggel fél 9-re öltözzenek fel, és reggelizzenek meg, mert ha az iskola újra nyit, nem fogja váratlanul érni őket a korai kelés.
  • Órarend kialakítása. Azt javasolják, hogy a tanulás minden nap ugyanabban az időpontban legyen, így a gyerekek tudják, hogy ha vége a napi gyakorlásnak, onnantól játszhatnak.
  • Több dolgot gyakoroljanak. Nagyon fontos, hogy ne essen ki a gyerek se a matematikából, se az írásból, se az olvasásból, úgyhogy nagyon fontos, hogy ezt a hármat minden nap gyakorolja.

Otthoni oktatás a gyakorlatban

Maga az oktatás menete iskolánként változó, így megkérdeztük a birminghami szülőket arról, hogy náluk hogyan zajlik a tanítás, mennyi segítséget kapnak, s azt is, hogy ők és a gyerekek hogy bírják az otthoni oktatást.

Az iskolák általában egy applikáción keresztül tartják a kapcsolatot a szülőkkel, és szinte minden szülő úgy nyilatkozott, hogy a tanárok mind rendkívül segítőkészek. Néhány iskola vasfegyelemmel indított, így kérvényezni kellett, hogy ne adjanak annyi feladatot, mintha a gyerekek iskolában lennének, hiszen lehetetlen megoldani őket. Sok oktatási intézmény lazábban veszi most az oktatást, ám van olyan is, amelyik naponta tölti fel az aznapi oktatóvideókat és a kérdéseket, melyeket aznap vissza kell küldeni a tanároknak.

A Birminghamben és a Coventryben lévő magyar tanodák szintén videókat töltenek fel történelemről, zenéről, kertészkedésről, így mutatván a gyerekeknek érdekességeket a világról.

A zeneoktatást nehezíti, hogy nem minden gyereknek van otthon hangszere, és akinek van azoknak a helyzetét is nehezíti, hogy az interneten csúszással megy át a hang, illetve a finom zenei hangok át sem mennek. Előny azonban, hogy azok, akiknek van otthon hangszere sokkal többet tudnak gyakorolni akár egyedül is.

sharon-mccutcheon-x28n9kpqasg-unsplash.jpg

Így élik meg a szülők az otthoni oktatást

Van olyan szülő, aki szerint elég lenne az alaptantárgyakat oktatni otthon, de sokan vannak, akik teljesen meg vannak elégedve. Többen aggódnak saját és más szülők pedagógiai képességei miatt, és bizonytalanok, hogy hosszútávon jó-e a gyerekeknek, ha tőlük tanulnak.

Több szülő a helyzettől függetlenül is kénytelen dolgozni járni, vagy otthonról dolgoznak mindketten továbbra is nyolc órában, így képtelenek megoldani a gyerekekkel való foglalkozást.

Közös vonás volt a válaszokban, hogy a szülők lelkiismeret-furdalást éreznek, amiért nem a nap 24 órában foglalkoznak a gyerekekkel, s összességében úgy érzik, hogy ők nehezebben bírják a bezártságot, mint csemetéik.

És a gyerekek?

A legtöbb gyereknek nagyon hiányoznak a barátai az iskolából, és a tanodákból, továbbá a különböző programok, szülinapok, állatkertek, egyéb már beígért mókák. A kicsik egyre nehezebben viselik azt, hogy csak szüleik és testvéreik társaságában vannak, így a négy fal közt töltött programok egyre unalmasabbak számukra. Több szülő most ruház be biciklire, s viszi ki a gyerekeket elhagyott mezőkre elsajátítani a kerekezés csínját-bínját, úgyhogy kalandok most is érik a gyerekeket, legfeljebb nem annyira izgalmasak, mint ezelőtt.

Több szülő gond és munka nélkül lehet otthon, hiszen a fizetésüket ugyanúgy kapják (erről a következő bejegyzésünkben olvashattok majd) s a családok mind nagyon hálásak a több időért, amit együtt tölthetnek.

 

Interjú a Szomszédnéni Produkciós Irodával

szomszedneni-web-mer_9113.jpg

A Szomszédnéni Produkciós Irodával, azaz Bálint Ferenccel és Tóth Szabolccsal a birminghami fellépésük után beszélgettünk.

Birminghamből Magyarul: Családtagjaitok el szoktak menni a fellépésetekre?

Bálint Ferenc: Édesanyám mindig eljön megnézni az új műsort. A turnékat úgy szoktuk szervezni, hogy akkor megyünk Zilahra, amikor ő ráér. A feleségem is csak az új előadásokra szokott eljönni, mert amúgy már a könyökén jön ki. Sokszor utaztunk együtt, több fellépésre eljött, így vannak olyan poénok, amiket ő jobban tud, mint én.

Tóth Szabolcs: Ha egy-egy társaság eljön Budapestre megnézni az előadást, akkor a barátnőm otthon marad, mert már annyiszor látta, hallotta, hogy már elege van belőle. Néha meglepnek családtagjaim. Az egyik csíkszeredai fellépésemre a szüleim meglepetésként elhozták a nagymamámat és beültették az első sorba. Olyan kicsi volt a terem, hogy nagyjából fél méterre ült tőlem a nagymamám, vele szemben álltam. Azzal készültem aznap, hogy ő és nagytatám hogyan perlekednek egymással és kénytelen voltam ezt elmesélni, lévén más anyagom nem volt. Láttam a szemén, hogy ő el tudná mondani jobban is.

BM: Más otthon, Erdélyben fellépni, mint Magyarországon?

TF: Olyan szempontból más, hogy van néhány jelenetünk, ami csak Erdélyben érthető. Ezek a helyi viszonyokra vannak kihegyezve, például a román-magyar együttélésre. Ezeket nem tudjuk előadni Magyarországon, mert nem értik ezt a helyzetet. Egy erdélyi fellépéskor előbányásszuk ezeket a jeleneteket és előadjuk, de ez csak olyan 5 perc. Másban nem szoktunk eltérni a megszokott műsortól. Sok különbség van közönség és közönség között, de nem az alapján, hogy minden erdélyi néző ilyen, minden magyarországi olyan.

BF: Van néhány jelenetünk, ami kifejezetten magyarországi szemmel, füllel érthető csak, ami például az okmányirodáról, a kormányablakról szól, ami digitalizálva van, de mégsem működik. Ezt próbáltuk Erdélyben előadni, de nem értették, mert ott száz évvel ezelőtti viszonyok vannak.

TSZ: Magyarországon sorszámot húzol, Erdélyben meg verekedsz, hogy te kerülj előre. (nevet)

BF: És mikor odaértél, akkor elküldenek egy másik intézménybe, majd a bankba, ahol be kell fizetni egy bélyeget, amit a harmadik helyen kell megvásárolni.

BM: Hosszú évek óta Budapesten éltek. Azt tekintitek otthonnak? Könnyű volt a beilleszkedés?

BF: Azt tekintem otthonomnak, ahol a párom van, így nekem már Budapest az. Rendszeresen járok lakógyűlésre, hat néni és én, úgyhogy úgy érzem, hogy elég jól beilleszkedtem.

TSZ: Igen, van az az érdekes helyzet, hogy eljövök otthonról haza, itthonról odahaza. Amikor Csíkszeredába megyek, van ilyen érzésem, de a lakcímkártyám nekem is Budapestre szól. Oda vettem polcot, abba a lakásba. Az az otthonom, ahol felszerelek egy polcot a falra.

dscn0044.JPG

BM: Van valami, ami nagyon hiányzik otthonról?

BF: Van egy hangulata, amit én nagyon szeretek, hogy egy kicsit lazább az élet, senki nincs úgy befeszülve. Budapesten jellemzőbb, hogy határidők között élik az emberek az életüket, ráadásul mindenről megvan a véleményük. Az erdélyi élet egy kicsit nyugodtabb.

TSZ: Igen, pontosan. Kolozsváron éltünk 10 évet. Egy baráti sörözést nem kellett megszervezni előtte két héttel rengeteg email és telefon árán. Most Budapesten, ha találkozni akarunk valakivel, azt jó idejében el kell kezdeni szervezni. Kolozsváron, ha úgy alakult, kimentél egy este, biztos találtál ott valakit. Ez a közvetlenebb viszony egy kicsit azért hiányzik. Meg a pacalleves is. Pacalpörkölt van Magyarországon, de én a pacallevest jobban szeretem, amit csak Erdélyben lehet kapni. Amikor oda megyünk fellépni, az egyik első dolog, hogy megállunk és eszünk egy pacallevest.

BM: Barátnődet, feleségedet hogy ismerted meg? Tudta, hogy a Szomszédnéni egyik tagjával találkozott, vagy ez csak később derült ki? Ismerkedésnél ez előny, vagy hátrány inkább?

BF: Az enyém tudta. Már ismertük egymást, mielőtt összejöttünk volna és nagyon utált engem. Ez úgy tűnik, megváltozott, mert igent mondott, amikor megkértem a kezét és pap előtt is fenntartotta ezt a válaszát. Szerintem most már annyira nem utál.

TSZ: Hat évvel ezelőtt ismertem meg a páromat Budapesten, aki már ismert engem a tévéből, Youtuberől, ami hozzájárult ahhoz, hogy szóba állt velem.

BM: Hogyan jött az Erdélyi Humorfesztivál ötlete?

BF: A Kolozsvári Magyar Diákszövetségben nagyon akartunk valamit csinálni. Horváth Zsolt barátommal kitaláltuk, hogy legyen egy humorfesztivál. Az ötlet Szabolcsnak is megtetszett. Megszerveztük az első Erdélyi Humorfesztivált, ami olyan nagy siker lett, hogy utána két-három évig nem is szerveztünk többet. (nevet)

TSZ: Ültünk a babérjainkon, hogy sikerült egyet megszervezni. (nevet)

BF: Pár év múlva újra életre hívtuk a humorfesztivált, amit utána még 11 éven keresztül folyamatosan megszerveztünk. Akkor átadtuk a fiatal generációnak és ma már ők szervezik.

TSZ: A Kolozsvári Diákszövetségben találkoztunk mindannyian. Akkoriban, - ahogy gondolom, ez ma is így van - sok kreatív ember gyűlt össze, lendületünkben voltunk mindannyian, fiatalok voltunk, elkerülhetetlen volt, hogy valami ne szerveződjön.

BF: Abból a társaságból került ki Szatmárnémeti városmenedzsere, az Országos Romániai Magyar Demokrataszövetség ügyvezető elnöke, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, két humorista és még nagyon sokan mások. Mindenki akart valamit csinálni és szerencsére lett ennek eredménye is.

BM: Rengeteg fellépésetek van, sokat utaztok. Hogyan lehet ezt összeegyeztetni a családdal, a párkapcsolattal? Okoz ez valami problémát?

TSZ: Szerintem az okozna problémát, ha nem utaznánk ennyit és állandóan egymás nyakán ülnénk. Kell ez néha, ahhoz, hogy harmonikusan éljünk. Így megvan mindkettőnknek az a kis ideje, amikor csak magával van, nem a másikkal.

BF: Olyan munkája van a páromnak, hogy ő is sokat utazik, így harmonikusan távol vagyunk egymástól. Azért vagyunk már 13 éve együtt, mert nem megyünk egymás idegeire.

BM: Van igazán emlékezetes fellépésetek? Akár rossz, akár jó értelemben?

BF: A birminghami fellépés nagyon-nagyon jó volt. Komolyan, nem bókolok! Csúcsfellépése volt a karrierünknek, nagyon szerettük.

TSZ: Igen, még mindig emlékszünk rá, pedig már egy nap eltelt és pár sört is megittunk utána. (nevet)

BF: Nagyon nem emlékezetes, életünk második fellépése Marosvásárhelyen, azt hittük, hogy nagyon jók vagyunk, de kiderült, hogy nem. Meg is dobáltak minket üveggel, székekkel, de szerencsénk volt, mert nem találtak el. Egy ilyen törés után lehetett volna bármi, de szerencsére folytattuk a humort, mert ha ott, akkor abbahagyjuk, most biztos nem beszélgetünk itt.

BM: Jó, hogy nem vette el a kedveteket ott az elején egy ilyen kudarc.

TSZ: Nekem elvette. Eszem ágában sem volt még egyszer színpadra lépni bárhol a világon, de aztán meggyőzött Béfé. (Béfé Bálint Ferenc beceneve – a szerk.)

BM: Hogyan születik meg egy-egy új előadás? Már nem laktok együtt, így is sikerül időt szakítani a közös munkára?

TSZ: Noha ketten vagyunk a színpadon, de többnyire magányosan dolgozunk, egymagunk állítjuk össze a saját jeleneteinket, ötleteinket és utána találkozunk, megbeszéljük. Hosszabb az a rész, amikor kitaláljuk, megírogatjuk, átküldjük egymásnak interneten, beleszólunk, megvitatjuk és aztán utána találkozunk és próbálunk egy kicsit, ötletelünk még rá.

BM: Mindenki beleviszi a saját személyiségét?

BF: Igen, meg extra poénokat. Nem úgy születnek jelenetek, hogy megírjuk és kész van, hanem előfordul, hogy egy jelenetnek van hét-nyolc verziója is, mert mindig frissül. Nézzük, hogy a közönség mit vesz, mit nem vesz és ennek függvényében kihúzunk belőle dolgokat, vagy átírjuk. Addig változik, amíg vagy elégedettek vagyunk vele, vagy megunjuk már tovább írogatni és hagyjuk úgy, ahogy van, vagy kidobjuk.

BM: Van közös fellépésetek Litkai Gergellyel is. Az az előadás is hasonló módon született?

TSZ: Vannak úgynevezett „geg-partyk”, amikor összeülünk hárman Litkai Gergellyel. Együtt vagyunk pár órát, dobálunk be ötleteket, jegyzetelünk, hazamegyünk és abból az anyagból megpróbálunk összeállítani valamit.

BF: Egy jelenethez sokszor elég csak egy vicces alaphelyzet és akkor könnyű megírni. Ha megvan egy csavar, abból könnyű építkezni és mi ezeket a csavarokat keressük.

BM: Amikor egyetemisták voltatok, Bálint Ferenc ötlete volt, hogy közösen lépjetek fel. A stand-up általában egyszemélyes műfaj, miért gondoltad úgy, hogy jobb lenne, ha ketten (illetve egy időben hárman) lennétek?

BF: Akkor még nem volt annyira mainstream a stand-up comedy.

TSZ: Nem is ismertük azt a szót, hogy stand-up comedy. Ismertem a Monthy Pythont, Andy Kaufmant, de stand-upról még nem hallottam.

BF: Markos-Nádas, Markos-Nádas-Boncz kazettákat vásároltam, valamint a Rádiókabaréban rengeteg jelenet volt és úgy gondoltam, hogy izgalmas, ha egyszerre több ember van a színpadon és együtt csinálnak valamit. A stand-up szerintem sokkal nehezebb is. Hofi ennek a legnagyobb művelője volt és az, amit ő csinált szerintem nagyon nehéz volt. Kevesen tudtak csak felérni vele, egy időben Nagy-Bandó Andrásnak sikerült. Mindenesetre ez egy nehéz műfaj, ezért inkább jelenetekben gondolkodtunk, mert az könnyebb.

BM: El tudjátok képzelni a karriereteket egymás nélkül?

TSZ: Ha valamelyikünk meghal, akkor kénytelenek leszünk elképzelni. Ebbe soha nem gondoltam bele. Lesz egy ilyen idő valószínűleg, hisz kicsi az esélye, hogy egyszerre haljunk meg. Ugyanakkor annyit utazunk együtt, hogy mégis megvan annak is az esélye, hogy egyszerre távozunk.

BF: Egyikünk beszédet fog mondani a másik temetésén.

TSZ: Ha kell választani, én szívesebben mondok beszédet, minthogy hallgassam. (nevet)

dscn0045.JPG

BM: Ha nem történik egy fatális baleset, akkor nem gondolkodtok azon, hogy külön karrierbe kezdjetek?

TSZ: Nem gondolkodunk. Ebben a felállásban mind a ketten megtaláljuk a megfelelő önkifejezési formát. Van olyan estünk is, ahol külön vagyunk a színpadon, a címe Együtt és külön. Ebben mindkettőnknek van 40 perce, amikor úgy alakítjuk a műsort, ahogy szeretnénk. Az stand-up.

BF: Egy klasszikus fellépésben is van jelenet, stand-up is, tehát minden lehetőség adott. Szabolcsnak volt egy olyan műsora, hogy hangok segítségével szórakoztatott és azt is sikerült megcsinálni a Szomszédnénin belül, úgyhogy mindenre van lehetőség.

BM: Ha nem humorista lennél, mivel foglalkoznál?

BF: Sokáig voltam nem humorista. Hat évig dolgoztam kommunikációs tanácsadóként, amit akkor hagytam abba, amikor már nagyon-nagyon sok fellépésünk lett. Pár évig csináltam úgy, hogy nem jártam be dolgozni, vagy nagyon ritkán jártam be, de egy idő után érzetem, hogy így ki fognak rúgni. Nem is nagyon akartam már többet azzal foglalkozni, így mindenki örömére elváltak útjaink.

TSZ: Én építésznek indultam. Egy időben építész és humorista voltam, ami enyhe zavart okozott mind a két oldalon az emberek szemében. Valaki tervet rendeltem tőlem és megtudta, hogy humorista is vagyok, akkor elbizonytalanodott, hogy jó embert bízott-e meg a háza megtervezésével. Hogy ha most valamiért abba kellene hagyni és nem humorista lennék, akkor már nem lennék építész, mert sok idő telt el, és rengeteget változott a szakma. Sokkal inkább szeretnék egy olyan foglalkozást, amiben nem állandóan a munkán jár az agyad. Az építészet estében is, ha van egy terv, akkor állandóan azon gondolkodsz. Ez a humorban is így van. Ha készül egy új előadás, akkor folyamatosan ott jár az agyad, úgyhogy szerintem én buszsofőr lennék. Hazamész 8 óra munka után, leparkolod a buszt és utána nem jár azon az agyad, hogy melyik a következő megálló. Van egy barátom, aki nemrég végezte el a tanfolyamot, buszsofőr lett, nemrég találkoztam vele, ő vezette a buszt. Egy kis irigység volt a szívemben.

BF: Ha megkéred, biztosan átadja a parkolóban. (nevet)

BM: Hogy látjátok magatokat mondjuk tíz, vagy húsz év múlva? Maradtok a humornál?

BF: Ezt a kérdést sokszor feltették már nekünk és nincs rá válaszunk, mert nincsenek nagy távlati terveink. Megpróbálunk a jelenből a legtöbbet kihozni. Fogalmunk sincs. Megkaptuk a Bonbon-díjat és a Karinthy-gyűrűt. Más ilyen díj nincs a magyar humorvilágban, tehát innen már csak lefelé vezet az út, ennél már csak rosszabb lesz.

TSZ: A legnagyobb tervemet és célomat még egyetemistaként fogadtam meg. Kollégistaként Kolozsváron öten voltunk egy szobában, akkor elhatároztam, hogy egyszer lesz egy saját szobám internetkapcsolattal. Rá négy évre ezt elértem és azóta is egy kicsit zavarban vagyok, hogy mi legyen a következő dolog, amit megvalósítok. Nem sikerült ennyire erős elhatározottsággal kitűzni egy újabb célt. Szerintem, ha kéne kívánni valamit, akkor azt kívánnám, hogy legalább ugyanígy menjen tovább ez a humor biznisz, mint most.

 

 

Öt ok, amiért szeretjük a farsangot Birminghamben

img_20200215_161416.jpgMagyarországon a farsanghoz több néphagyomány is kötődik, hogy csak a legízletesebbet említsük, például a farsangi fánk sütése. A bálokban, vidám mulatságokban gazdag farsangi időszak vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tart.

Emlékszem, amikor kisebbek voltunk szívesen beöltöztünk, aztán ahogy nőttünk, úgy vált ez a szokás egyre cikisebbé és a beöltözés örömét „mi nagyok” (lehettünk 11-12 évesek) meghagytuk a kisebbeknek. Aztán gondoltunk egyet és 14 évesen csoportosan öltöztünk be újra, mert rájöttünk, hogy ez milyen jó buli. Sokan gondolták így ezt itt is, hiszen a Birminghami Magyar Tanoda farsangi családi napjára már két héttel a rendezvény előtt elkelt minden jegy. Lássuk miért is szeretjük a farsangot Birminghamben:

  1. Vendégünk volt Gryllus Vilmos, akinek a dalait a gyerekek és a szüleik is kívülről fújják. Nagy szeretettel lépett fel nálunk is, műsorát a kicsik reakcióját nézve testre szabta és közben is bíztatta a közönséget, hogy mondják a kedvenceiket, nehogy azok közül kimaradjon valami. Ilyenkor a legkisebbek figyelme is megnő, észre sem vettük, és elrepült a vele töltött óra. A koncert végén dedikált és megszámlálhatatlan közös kép készült vele.img_20200215_173058.jpg
  2. A koncert után felvonultak a jelmezesek, a hercegkisasszonyoktól, csiga-bigán, Hupikék Törpikéken, pilótán és léghajóson át egészen a Legó-családig, hihetetlen házi kivitelezésű jelmezeket is láthattunk. Természetesen a zsűri nem volt könnyű helyzetben, de igyekeztek a kreativitást, az ötletet díjazni. Jellemzően itt is a kisebbek öltöztek be, de nagy vidámságot hoztak azok a családok, ahol mindannyian (még nagyszülők is) beöltöztek, hogy együtt nevessék végig a napot.img_20200215_174009.jpgimg_20200215_144926_1.jpgimg_20200215_174234.jpg
  3. A rendezvény egyik vonzereje kétség kívül a büfé, ahol fánkot, lángost és más finomságokat lehetett vásárolni.img_20200215_140538.jpgimg_20200215_134150.jpg
  4. Nagyobb rendezvényeinken rendszeresen biztosítunk helyet magyar vállalkozóknak, akik gyönyörűszép kézműves termékeiket, kenyeret, vagy éppen könyveket kínálnak.img_20200215_152718.jpg
  5. Felnőttek és gyerekek egyaránt örülnek a közösségnek, ahol lehetőségük van magyarul beszélni, magyarokkal találkozni.

Legközelebb március 7-én a Szomszédnéni Produkciós Iroda önálló estjére vár mindenkit a Birminghami Magyar Tanoda és Kulturális Központ.

Így készül a tökéletes szalagos fánk

dscn0030.JPG

A lengyel néphagyomány szerint, aki farasangkor nem fogyaszt fánkot, az egy évig boldogtalan lesz. Nem éri meg kockáztani, ma még lehet fánkot sütni! A fánk Magyarországon is a farsangi időszak kedvelt eledele. Rengeteg népszokás és hiedelem köthető hozzá. A lányos hához háztűznézőbe érkező legényt fánkkal kínálták. Ha a lány megfelezte a fánkot a legénnyel, akkor viszonozta a legény szerelmét. A szalagos fánk közepén végigfutó szalag maga is a jegygyűrűt jelképezi. Hogyan készül a tökéletes szalagos fánk?

Hozzávalók:

60 dkg finomliszt

8 g szárított élesztő, vagy 3 dkg friss élesztő

3-3,5 dl langyos tej, amennyit a liszt felvesz

4 ek cukor

4 tojás sárgája

8 g só

8 dkg olvasztott vaj

Sütéshez: olaj

 

Elkészítés:

A friss élesztőt egy kevés langyos tejben, egy csipet cukorral felfuttatjuk. Ha szárított élesztőt használunk, azt nem kell felfuttatni, csak a langyos tejben elkeverni. A többi hozzávalóból lágy tésztát dagasztunk. A tésztát meleg helyen, kiolajozott tálban nagyjából 1,5 óra alatt duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát lisztezett felületen ujjnyi vastagra nyújtjuk. Fánkszaggatóval kiszaggatjuk, majd konyharuhával letakarva kb fél órát kelesztjük.

Közben egy nagyobb lábasban, vagy magas falú serpenyőben 170 fokra melegítjük az olajat. A lábasban kb. 3-4 cm magasan álljon az olaj. A fánkokat egyesével az olajba tesszük. Minden fánk tetején az ujjunkkal egy mélyedést készítünk, ez a fele kerül először az olajba. Az edényt fedővel letakarjuk és a fánkokat nagyjából másfél percig sütjük. Közben a fánkok a forró olajban alaposan megkelnek, ezért fontos, hogy egyszerre ne tegyünk túl sok fánkot az olajba. Amikor a lyukas oldala megbarnult, a fánkokat megfordítjuk és még másfél percig sütjük, ezúttal már a fedő nélkül. A forró fánkokat papírtörlővel borított tányéron lecsöpögtetjük.

Porcukorral megszórva és lekvárral tálaljuk. Frissen, melegen az igazi, de ha másnapra is marad belőle, akkor forró sütőben pár perc alatt átmelegítve fogyasztjuk.

87064907_212504806579294_6950707864751046656_n.jpg

Mi a titka a finom, mutatós szalagos fánknak? A legfontosabb, hogy a tésztát alaposan dolgozzuk ki és kelesszük meg (de semmiképpen ne hagyjuk túlkelni!). Az alulkelesztett tészta nem elég levegős, túl sok olajat szív magába, a közepe nyers marad. Szintén nagyon fontos, hogy az olaj ne legyen se túl hideg, se túl forró. Az első esetben a fánk túl sok olajat szív magába, a második esetben kívül megég, belül nyers marad.

A kimaradt tojásferhéjét le lehet fagyasztani, vagy fel lehet használni madártej készítéséhez.

Jó étvágyat!

 

Az eredeti recept itt olvasható: https://www.limarapeksege.com/2009/01/szalagos-farsangi-fank.html

Magyar hegedűs egy birminghami háztetőn

adam_romer2.jpgRőmer Ádám a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a torontói Glenn Gould Schoolban és a berlini Művészeti Egyetemen szerezte diplomáit hegedűből, brácsából és barokk brácsából. Születésétől kezdve hallotta és szívta magába a magyar népzene és a klasszikus zene nyelvét, elsősorban szülei, Rőmer Ottó és Király Márta révén

Mesterkurzusokat adott Taiwanban, a grazi Művészeti Egyetemen, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, a debreceni Nyári Akadémián és Brazíliában.

Birminghamből Magyarul: Mennyire volt egyértelmű, hogy zenész lesz belőled?

Rőmer Ádám: Teljesen egyértelmű volt. Azt hiszem, hogy semmi másban nem voltam igazán jó, talán csak az asztalifociban, amiből igen nehezen lehetne egy komolyabb pályát elképzelni. Nem nagyon volt más reális választásom és nem is érdekelt semmi ennyire komolyan. Amikor a szüleim látták, hogy megvan az adottságom is a zenéhez, akkor szisztematikusan elkezdték tovább fejleszteni, mert önmagában az adottság, a tehetség ma már szinte semmire sem elég, csak esetleg valami nagyon kivételes esetben.

BM: Van testvéred?

RÁ: Igen van, természetesen ő is zenész. A húgom népzenei kontrás és utoljára szeptemberben járt itt, éppen akkor volt egy londoni táncház, ahol együtt muzsikáltunk. Én viszonylag későn fordultam a népzene felé komolyan és amikor 1-2 év után már tudtam valamit – mert mindig igyekszem a legmagasabb minőségre törekedni – és először tudtunk együtt játszani, a húgom és apukám is, az tényleg nagyon különleges volt. Egyébként apukám is klasszikus alapképzettségű, klasszikus zenét is játszik a mai napig is, csak sokkal kevesebbet. Az elmúlt 30-40 évben szinte csak népzenével foglalkozott, és foglalkozik most is.

romerotto_romerjudit_romeradam.jpg

Rőmer Judit, Rőmer Ottó, Rőmer Ádám

BM: A külföldi pályád hogyan indult?

RÁ: 1994-ben hozott össze a sors Fenyves Loránd professzorral, aki még 1936 környékén hagyta el az országot. Vele találkozhattam egy mesterkurzus keretében Debrecenben, ahová nem volt könnyű bejutni, egészséges verseny zajlott érte, de szerencsém volt és játszhattam neki. Akkor, amikor először találkoztam vele, azt gondoltam, hogy én mindenképpen nála, vagy egy ilyen kaliberű tanárnál szeretnék tanulni. Olyan átfogó, kiforrott módszerrel tanított, megfogott a nyelvezete, a zeneisége, és természetesen neki is az egész élete a zene körül forgott. Ez engem nagyon vonzott és mindent megtettem volna, hogy legalább egy évet nála tanulhassak, ezért egy évre felfüggesztettem a tanulmányaimat a Zeneakadémián, majd mikor lehetőség adódott arra, hogy tovább maradjak, akkor még további egy évre. Ezután döntenem kellett, hogy hazamegyek és befejezem az Akadémiát vagy maradok. Végül maradtam, így töltöttem Kanadában, Torontóban hét évet. Befejeztem a Zeneakadémiát is, és nekem, mint debreceninek az volt a legkézenfekvőbb, hogy a kihelyezett debreceni tagozaton fejezzem be.

BM: Torontó után egyből Anglia következett?

RÁ: Előbb még a lipcsei Gewandhausban és a Berlini Rádiózenekarban játszottam, és utána, 2009-től lettem a City of Birmingham Symphony Orchestra szólamvezető művésze. A régi brácsatanárom javasolta nekem ezt a zenekart, úgyhogy próbát játszottam a szólamvezetői pozícióra és nagyon szimpatikusak voltak, a németországi munkaköri atmoszféra után, frissen hatott. Emellett a Birmingham City University állandó vendégtanára is vagyok. Európa szinte minden országában felléptünk már, Európán kívül pedig Japánban, Kínában, Indiában és Kelet-Timórban, Kanadában az USA-ban, Kolumbiában, Mexikóban, Brazíliában, Argentínában és Ausztráliában vendégszerepeltünk.

2010 óta állandó brácsása vagyok a Simon Standage vezette Salomon historikus vonósnégyesnek, akikkel számtalan helyen koncerteztünk, illetve Simon Standage-dzsel együtt többször is felléptem, mint szólista az English Haydn Fesztiválon.

BM: Szóló vagy zenekar? Ezt mi határozza meg?

RÁ: Először is a realitás és az adottságok és egyéniség kérdése is. Nagyon befolyásol bennünket a média, talán jobban, mint valaha. Az nem is valóság, amit látunk, hanem egy bizonyos szűrőn, filteren átmegy, és egy csövön keresztül kapunk valamit. Hatalmas a versenyszellem, főleg Kelet-Európában. Versenyre kell menni, meg kell nyerni és ez szerintem a zenének, mint az intelligens együttműködés és kommunikáció nemzetközi nyelvének teljesen a természete ellen vall. Ijesztően eköré orientálódik minden, talán azért is, mert annyira sarkosan kezeljük a dolgokat Kelet-Európában: vagy szólista leszel, vagy megbuktál, pedig annyi lehetőség van még ezen kívül. Én is igyekeztem egy ideig, minél több helyre járhassak szólózni hegedűvel, de rájöttem, hogy a brácsázást sokkal jobban élvezem, és minden szempontból kielégítőbb számomra. Megtaláltam a saját zenei hangomat, amin keresztül a legkifinomultabban tudom kifejezni magam. Ettől még nem kell abbahagyni a hegedülést, csak időt kell rá találni és ez most nekem a népzene. A másik szenvedélyem a kamarazene. Az együtt muzsikálás egy kisegyüttesben szerintem mindennek a csúcsa, és aki ide mint zenész eljut, az tudja és észreveszi. Attól még ki fog tudni állni az ember szólózni is, ahogy időnként én is, Japántól Németországig, már mindenhol megfordultam. Azt is nagyon élvezem, de állandóan szólót játszani nekem nem való, ezt csinálja az, aki erre igazán rátermett. Ez valójában egy életforma. Állandó utazás, mindig nagyjából ugyanazt a 10-15 hegedűversenyt vagy 5-6 brácsaversenyt játszani és aztán a hotelszoba falát nézni. Ezt nem látják az emberek a televízión keresztül, csak azt, hogy rengetegen tapsolnak neked, hogy sztár leszel, de ennek is megvan ugyanúgy az árnyoldala is. Természetesen vannak kitűnő zenész kollégaim, akik teljes mértékben ki tudjak élni magukat, mint hangszeres szólisták, nekik ez való, ehhez van a legnagyobb affinitásuk, képességük. Én a zenekari játékban, a kamarazenében és a népzenében élek igazán és azt gondolom, ez így van rendjén.

BM: Több országban éltél, zenéltél. Hogyan fogadtak ezekben az országokban, miket tapasztaltál?

RÁ: Kanada talán a legbarátságosabb, de én legszívesebben összegyúrnám az országokat. A kanadai nyitottságot, a multikulturalizmust – ami náluk tényleg működik – azzal a hozzáállással ami a német nyelvterületeken van. Náluk az, hogy a kultúrára szükség van, nem kérdés és a művészet náluk igazi emberformáló, tanító, egyéniségfejlesztő dolog, nem pedig csak szórakoztatás, mint az angolszász országokban. Feleségem japán és ő is zenész, Japánba is szoktunk utazni és zenélni, ott pedig mondják, hogy rendben van, hogy te így hegedülsz, de egyébként mit csinálsz, miből élsz? Nekik furcsa, hogy az a válasz, hogy ez a munkám, ebből élek.

Kanadában egyébként úgy elfogadnak ahogy vagy, nagyon barátságosak és megértők. Ezt itt, Nagy-Britanniában is tapasztalom, elég gyorsan ment a közös hang megtalálása, de nyilván a tapasztalatunk is nagyobb volt már ebben. Németországban még nehezebben találtuk a közös nevezőt, ott az öt és fél év alatt talán egy olyan kapcsolatunk lett, ami barátsággá alakult. Ettől függetlenül vitathatatlan Németország és a német nyelvű országok gazdag kulturális élete és annak hatása.

mikitakahashi.jpgBM: Említetted, hogy a feleséged is zenész. Van már két gyermeketek, az ő zenei nevelésük hogyan alakul?

RÁ: Beleszülettek, hiszen már anya hasában is sok zenélésben volt részük. Érdekli is őket, leginkább talán a népzenei események, táncházak, magyar családi napok. Gyerekként ezek állnak hozzájuk közel, azt hiszem talán az elég erős és egyértelmű lüktetés, ritmus miatt. Most már mindketten tanulnak hangszeren, rendszeresen járnak órákra.

BM: Nagyon széles zenei palettán mozogsz. Hogyan férnek meg ezek egymás mellett, és hogyan fér bele az életedbe?

RÁ: Valóban sok mindent kipróbáltam. Régizene tanulmányokat is folytattam a Berlini Művészeti Egyetemen (Universität der Künste Berlin), majd számtalan régizene együttessel dolgoztam, szólóztam: Németországban, Svájcban, Japánban, Magyarországon, Indiában és természetesen Nagy-Britanniában is.

Kortárs zenét is játszom, számtalan zenekari darab ősbemutatóján, illetve több kamaradarab premierjén vettem részt. Számos kortárszenei együttessel működtem és működöm együtt, mint például a berlini Kaleidoskop vagy a Birmingham Contemporary Group együttesek. Legutóbbi ilyen darab volt Liz Johnson Requiem for Aleppo oratóriuma, szóló brácsára kamaraegyüttesre és vegyeskarra, valamint Liz Johnson szólóbrácsára írt Credo-ja.

Népzenészként 2014 óta az angliai Folktone együttes alapító tagja és vezető prímása vagyok. Mint előadó és pedagógus rendszeres vendége vagyok erdélyi és magyarországi népzenei fesztiváloknak, táboroknak, mint például a Györgyfalvi Népzene és Néptánctábor, a tiszafüredi Hagyományőrző Népzenei Tábor, illetve a Métatábor. Jelenleg rendszeres oktatója vagyok a birminghami és coventry-i hétvégi magyar tanodáknak, de mint vendég megfordultam már szinte valamennyi angliai magyar iskola és szervezet eseményein.

folktone.jpg

Rőmer Ádám, Ferencz Tamás, Lovászi András

Ezt a sokféleséget fel kellett építeni magamban, de az mindenképpen segített, hogy a népzenében hegedűn, a komolyzenében brácsán játszom. Azt hiszem, hogy sokkal frissebben kezdek el hétfőn reggel már megint egy Csajkovszkij vagy egy Beethoven szimfóniát próbálni a zenekarral, ha előtte hétvégén volt valamilyen népzene. Akár csak egy tanodás foglalkozás, amit ha lehet, a gyerekeimmel együtt tudok csinálni.

BM: Pedagógiai munkát is végzel. Mennyire látod egyértelműnek, hogy a külföldön élő magyar családok gyermekei megismerjék gyökereiket, megtanulják a magyar gyerekdalokat, megismerjék népzenénket?

RÁ: Olyan közegből jövök, és úgy nőttem fel, hogy a zene állandóan jelen volt, meghatározta a mindennapjainkat. A magyar nyelvterületnek páratlanul gazdag és nagyon jól rendszerezett, összegyűjtött kincse van, népdalok, néptáncok, alkalomhoz kötődő zenék és ez mind része az életnek: összekapcsolódik a nyelvvel és az életformával is. Megbeszéljük a dalok szövegeit, így anyanyelvi szókincsük is fejlődik, hiszen sokan már itt születtek, esetleg csak az egyik szülő magyar, sok minden nem világos nekik. A zenén keresztül tanulnak az életről, történelemről, és bizonyos humort is lehet a szövegekben találni. Amikor elkezdjük a ritmusokat tapsolni, esetleg a kottával is ismerkedünk, az olyan nyilvánvaló. Én nem tudom elképzelni enélkül egy gyerek nevelését.

Az angol konyha (tényleges) remeke: a fishcake

img_6945.JPG

A fishcake egy olyan étel, amit több ország is a magáénak mond, így van ez Angliával is. Az eredeti recept sózott tengeri halból készült, ami lehetett lazac, tonhal vagy tőkehal is. Van, ahol nem forgatják meg zsemlemorzsában,  de az mindenképp közös, hogy a krumpliból és a halból gombócot készítenek, és aranyszínűre sütik.

Amerika egyik legelső szakácskönyv-írója, az angol származású Lydia Maria Child „Amerikai takarékos főzés” című 1832-ben megjelent könyvében úgy utal a fishcakere, mint „ideális reggeli”. Ugyan furcsán hangzik, de Angliában a mai napig kaphatunk a hotelekben fishcaket reggelire.

York megyében a gombóc úgy készül, hogy a halhúst beteszik két szelet előfőzött, vagy akár nyers krumpli közé és vajban sütik ki. A megye nyugati részében ugyanezt gombócba foglalják és petrezselyemmel ízesítik.

Mi most a kapros változat receptjét hoztuk el, melyhez tormaszósz is dukál! 

Hozzávalók:
- 280 gramm lazac
- 75 dkg krumpli
- fél csokor kapor
- só
- 2-3 evőkanál liszt
- 2 tojás
- 2-3 evőkanál zsemlemorzsa
A tormaszószhoz:
- 75 gramm tejföl
- 1 evőkanál tormakrém
- fél citrom leve

Elkészítés:

Elsőként megpucolom a krumplit, felkockázom és sós vízben puhára főzöm. Ha a krumpli kész leszűröm, összetöröm, és amíg hűl, nekiállok a halnak. Minimális mennyiségű olajat egy kisebb serpenyőben felhevítek, erre kerülnek rá a lazac-szeletek. Időnként forgatva 7-8 perc alatt készre sütöm őket, majd kisebb darabokra vágom. A kaprot felaprózom, és a lazac társaságában a krumplihoz öntöm, majd alaposan összekeverem.

A sütőt 180 fokra melegítem. 

A masszából gombócokat formázok, bepanírozom őket, és forró olajon sütöm őket 2 percig, majd fordítás után újabb két percig.

Sütőpapírral bélelt tepsibe rakosgatom őket és 15 percig sütöm.

Míg készül, gyorsan összedobom a szószt: a tejfölt, a tormát és a citromot összekeverem és a sült ,,húspogácsával" együtt tálalom.

Tipp:
A ,,krumplis halhoz" lehet keverni összevágott snidlinget is.

Ez a gyakorlatban így néz ki:

Jó étvágyat kívánunk! 

Interjú Balatoni Dóra bábszínésszel

dori.jpg

Volt egyszer egy szép ország, abban egy szép kis falu,

abban meg egy kis porta.

Takaros ház, takaros kert, gyümölcsös, baromfiak.

Két lánytestvér élt a Háznál.

Két mostohatestvér. Gertrúd és Rozália.

Gertrúd gonosz volt, erőszakos, rátarti.

Rozália csendes, szelíd és segítőkész.

 

Holle anyó történetét Balatoni Dóra, a Batyu színház bábszínésze keltette életre pálcás és kesztyűbábokkal a Birminghami Magyar Tanoda Mikulás ünnepségén. Az előadást követően színészetről, mesékről, bábokról beszélgettünk.

Birminghamből Magyarul: Hogyan lettél bábszínész? Mindig erre a pályára készültél, vagy a véletlennek köszönhető?

Balatoni Dóra: Ez egy nagyon vicces történet abból a szempontból, hogy én gyerekkoromban nagyon utáltam a bábokat és ha az óvodával, vagy az iskolával bábszínházba mentünk, akkor nem voltam hajlandó csatlakozni. Én gyerekkoromban színésznek készültem, majd 2004-ben volt az első bemutatóm, 10 évesen. Később a Horváth Mihály Gimnáziumba kerültem, aminek van egy felső képzése, ahol a színész minősítés megszerezhető. Olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy mi ezalatt a 3 év alatt, amíg a színész képesítést megszereztük, a bábszínész képesítésben is részt vettünk. A Kolibri Színházba kerültünk stúdiósként, ahol nagyon sok bábos előadás van, ezáltal kaptunk egy bábos képzést is. Ezalatt a 3 év alatt, amíg bábozni tanultam, láttam meg, hogy mennyi lehetőség van a bábban, és mennyivel többet tud egy báb, hogy mennyivel több koncentrációt és odafigyelést igényel az, hogy nem csak a saját testemet használom, hanem a saját testem által valaki másét mozgatom és keltem életre. Ebbe akkor nagyon beleszerettem és mára már csak néhány olyan előadásom van, amelyben pusztán élőszereplőként játszom. Az előadásaim nagy része bábos és igazán ez áll a szívemhez közelebb.

BM: Hogyan kerültél a Batyu Színházhoz?

BD: A 2004-es bemutató idején a Holdvilág Kamaraszínháznak a stúdiójába és a színkörére jártam, ahol Koltai Judit volt az első mesterem, aki a mai napig a Holdvilág Kamaraszínház vezetője. Miután megszereztem a bábszínész képesítést, visszamentem hozzájuk játszani és a mai napig játszom náluk. Ők már kapcsolatban voltak Kontha Nellivel, a Batyu Színház vezetőjével, akivel havi rendszerességgel játszunk a Holdvilág Kamaraszínházban. 2016-ban került bemutatásra a két színház első koprodukciós előadása, a Rémusz bácsi, majd egy évvel később a második, A lány a sárkányhajóban. Így kerültem kapcsolatba Nellivel, aki megkért, hogy játsszak a Batyu Színházban is.

dori_7.jpg

BM: Több társulatnak is a tagja vagy. Hogyan egyezteted ezt össze?

BD: Szorosan követem a napirendem. Rohangálok egész nap egyik színháztól a másikig, hol játszani, hol próbálni. Más szerepben is kipróbáltam magam, a Batyu Színház múlt héten bemutatott új előadásának, a Morcos Borz Ünnepének rendezőasszisztense voltam. A Pódium Színházban irodázni is szoktam, tehát a szervezésbe, és a színész-egyeztetésbe is bele-belekóstolok, hogyha időm engedi, Ha nem elég magamat egyeztetni, másokat is egyeztetek.

BM: Van kedvenc meséd?

BD: Egy készülő előadás kapcsán éppen a napokban törtem a fejem, hogy mi lehet a kedvenc mesém? Nagyon szeretem a régebbi magyar meséket, így például a Mazsola és Tádét, amit az Ametist Bábszínházzal játszunk, nagyon szeretem a Frakkot, a Lúdas Matyit, a Szaffit, a Kukori és Kotkodát, a Magyar népmeséket. Ezeket a meséket szeretem, amik még szépen meg voltak rajzolva, amiknek gyönyörű a képi világa, a régebbi, retro mesék állnak közel a szívemhez.

dori_21.jpg

BM: A Batyu Színháznál milyen szempontok szerint választjátok ki az új meséket, történeteket, amiket előadtok?

BD: Ez nagyon változatos. Előfordul, hogy valakiben megragad valami, amit megosztunk Nellivel és ebből elindulhat egy ötlet. A lány a sárkányhajóban című előadás, ami egy viking sztori, megkeresésre született. Egy viking hagyományőrző csoport tagjai meséltek Nellinek a viking világról, a viking eredetmondákról és megkérdezték, hogy nem akarunk-e erről egy előadást csinálni, mert ezt ők nagyon szívesen megnéznék. Akkor Nelliben megfogalmazódott az ötlet, hogy valóban miért ne csinálhatnánk egy ilyen előadást, hiszen ez egy nagyon izgalmas téma, nagyon sok lehetőség van benne.

Több előadásunk kötődik valamilyen hangulathoz, ünnephez, például a karácsonyhoz. Ez a téma nagyon megragadó. Tavaly volt a Lélekdajkáló című előadásunk bemutatója, ami egy karácsonyra hangolódós, adventi készülődős előadás, idén pedig a Morcos Borz ünnepe című előadásunk készült el karácsonyi témában. Elég változatos, hogy hogyan kerül egy téma a palettára.

BM: Van preferenciád, hogy milyen bábokkal dolgozol legszívesebben?

BD: Igazából minden bábtípus kihívást rejt. Minden báb más, és minden báb mást tud. Vannak marionettes előadásaink, és vannak a klasszikus kesztyűbábos előadások. Mindegyik bábnál azt kell megkeresni, hogy milyen mozgásforma áll jól neki, hogyan a legkifejezőbb a mozgáskultúrája. Vannak még a pálcás bábok, azok is nagyon érdekesen tudnak mozogni, ott is meg kell találni, hogy hogy a legszebb a mozgásuk, úgyhogy nem tudnék kedvenc bábtípust mondani, mert mindegyik bábtípus nagyon sok lehetőséget rejt magában.

BM: A Batyu színház előadásai általában a legkisebbeknek szólnak. Nagyon nehéz ezzel a korosztállyal dolgozni?

BD: Ez egy kedves élmény, de nagyon nagy kihívás. Szerintem az egyik legjobb közönség a gyerekek. Ők borzasztó őszinték, folyamatosan, az adott pillanatban rögtön válaszolnak, tényleg egyből reagálnak. Ha valami tetszik, akkor egyből kimutatják az örömüket, ha valami nem tetszik, akkor el fognak kezdeni szaladgálni, beszélgetni, látványosan unatkozni. Ilyenkor a színésznek idomulnia kell, valahogy máshogy kell őket megszólítani, előadás közben folyamatosan reflektálni kell arra, ami történik. Nagyon nagy kihívás gyerekeknek játszani, de igazán őszinte közönség, úgyhogy nagyon kifizetődő.

dori_19.jpg

BM: Amikor látod, hogy a gyerekeket nem nagyon köti le az előadás, az nagyon lelomboz téged, vagy képes vagy arra, hogy valamit kitalálj, hogy visszahozd az előadást?

BD: Az ember ilyenkor kénytelen kitalálni valamit, hiszen a színpadon nem lehet lelombozódni, hanem az utolsó pillanatig meg kell tenni a lehető legtöbbet, hogy visszatérítsük a gyerekeket. Újra meg kell találni a közös hangot, hogy újra össze tudjunk olvadni, és együtt tudjunk lélegezni, mert ez a színház lényege.

BM: A Károlyi Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karára jártál, ahol a szakdolgozatodat a bábszínház és az irodalom kapcsolatáról írtad. Ez egy nagyon érdekes téma, beavatnál minket ebbe?

BD: Azt vizsgáltam, hogy a történelem során milyen előadásokat vittek színre a bábok segítségével és ezeknek milyen irodalmi alapjuk volt. A bábjátszás bölcsőjét Ázsiába szokták tenni. Ott általában még valláshoz kapcsolódó távol-keleti rituálékban volt jelen a báb, kezdetben még totem-szinten, majd ezek a szobrocskák elkezdtek mozogni és így született meg a bábjátszás. Ez a Távol-Keleten még mind a mai napig jelen van, náluk még most is a kultusz része a bábjátszás, ami a Wayang technikában nyilvánul meg a leginkább. Ez egy jávai ősi bábjátszási technika és a két nagy hindu eposz az alapja, a Ramajana és a Mahabharata. Náluk ma is 24-36 órásak a bábelőadások. Ezek hátulról megvilágított árnyjátékok, amit pálcás bábokkal játszanak. Ahogy telt-múlt az idő, eljutott Európába is a báb. Mindegyik népnek, nemzetiségnek megvan a saját vásári bábjátékos figurája is. Magyarországon leginkább Vitéz László illetve Paprika Jancsi a legismertebb vásári bábos karakter. Rengeteg előadás fűződik az ő nevükhöz. Ez a két karakter betüremkedett az irodalomba, miután egy kicsit kikerült az utcára, a vásárokra, búcsúkra. Érdemes megemlíteni Weöres Sándor Holdbéli csónakos című művét, ahol már főszerepet játszott Vitéz László és Paprika Jancsi.

BM: Magyarországon nincs kultúrája a felnőtteknek szóló bábelőadásnak. Ti esetleg terveztek ilyen előadást?

BD: Mindig egy érdekes kérdés, hogy Európában miért nincs kultúrája a felnőtt előadásoknak, míg például Keleten elképzelhetetlen, hogy a bábjáték gyerekeknek szóljon. Természetesen nagyon jó lenne, ha létre lehetne hozni bábelőadásokat felnőtteknek, ha ezeknek lenne közönsége. Meg kell teremteni hozzá azt a kultúrát, hogy erre be is üljenek és érdekelje a felnőtteket is, ne csak a gyerekeket hozzák el.

BM: Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?

BD: Játszani, játszani, játszani. Szerintem így érdemes élni! Nagyon sok helyen és nagyon sokféle közönségnek szeretnék játszani. Konkrét tervem, hogy újabb- és újabb előadásokat hozzak létre. Az is nagyon szép célkitűzés lenne, ha a felnőtteknek szóló bábjátékot meg lehetne honosítani nálunk is.

dori_4.jpg

Az angolok szilvesztere és újévi szokásai

ujev_anglia.jpg

Mintha csak tegnap lett volna, hogy megkondultak a tévében a Big Ben harangjai és mi másodjára koccintottunk az új, 2019-es évre – hiszen 11 órakor is kell, mert Magyarországon akkor van éjfél.

Akárcsak a karácsonynak, az angolok a szilveszter éjszakájának is megadják a módját. Ezrek vonulnak ki közterekre, hogy megnézzék az éjféli tűzijátékot. Londonban 2004 óta limitáltak a helyek, hiszen nem bírnák el a Temze-menti terek azt az embertömeget, amely élvezni akarja a mulatságot.

Amint megkondulnak a Big Ben harangjai, indul a 12 perces tűzijáték, és kezdetét veszi az Újévi Parádé. Az első ilyen esemény 1987-ben volt, ami azért jött létre, hogy pénzt gyűjtsenek a helyi jótékonysági szervezeteknek, ám mára egy hatalmas bulivá nőtte ki magát, amelyre – akárcsak a tűzijátékra – jeggyel lehet bejutni.

Az új év első perceiben hagyományosan elhangzik az Auld Lang Syne, amit mi leginkább ballagó diákok dalaként ismerünk.

A szöveget egy skót író, Robert Burns írta 1788-ban, de csak a szerző halála után zenésítették meg, s tett szert nemzetközi sikerre. Ugyan az ismert dallamok szövegének számos változata van, a dal általánosságban a barátságról és az egyesülésről szól, s az idő múlásáról. Ezt az eredeti szöveg is alátámasztja, ugyanis az ,,auld lang syne” kifejezés szó szerint annyit tesz, mint ,,hosszú idő óta”.

A dal utolsó versszaka arra hívja fel a figyelmet, hogy a kezünket tegyük keresztbe, amit általában az emberek meg is csinálnak, ám a szokás és az illem azt diktálja, hogy csak akkor tegye meg az ember ezt a gesztust, ha már elhangzott ez a sor.

Újévi hagyományok

Angol kollégáim között rákérdeztem pár újévi hagyományra, és nehezen tudtak felidézni párat. Egyikük azt a szokást tartja, mely szerint a ház legfiatalabb férfi tagjának a hátsó ajtótól a ház körül el kell futni az első ajtóig, s ott bemenni, így szerencsét hozván a családra. Állítása szerint náluk működik a dolog, nem panaszkodnak.

Skóciában és Észak-Angliában is hasonló a szokás, ami a házba lépést illeti, ám ott nem kell körbefutni az épületet, hanem aki újév napján elsőként lép be a házba, ő lesz az, aki szerencsét hoz. Ez az ember nem tartózkodhat a házban éjfélkor, és ajánlott, hogy az első belépő magas, sötét hajú férfi legyen, mert a nők és a gyér hajú férfiak az Egyesült Királyság bizonyos részein nem számítanak szerencsésnek. A házba elsőként belépőnek ildomos ajándékot is vinnie, például egy pénzérmét, hogy jól alakuljanak a család anyagi dolgai az évben, kenyeret, hogy étel is legyen, sót, hogy íze is legyen az életnek, és italt a boldogsághoz.

Az éjféli csók szokása is angol gyökerekhez vezet vissza. Általában nyilvánvalóan párok között csattan el ez a bizonyos csók, ám sokak szerint, ha nem a párunk kapja azt, akkor a választott személlyel leszünk egész évben. Ha párok csókolják meg egymást, a szerelmük kitartóan erős lesz az év során.

Sok helyütt – nem csak Angliában, hanem Európa-szerte – maszkot viselnek szilveszterkor, ami a múlt év szellemeinek szimbóluma, mely éjfélkor lekerül, s a maszk alatti szájra kerül a csók.

Walesben a halloween-hoz hasonlatos szokás terjedt el: a gyerekek újévkor a házakat járva kívánnak boldog új évet, s kapnak érte apró ajándékokat.

Természetesen a tűz nem csak Londonban játszik szerepet az év első perceiben, hanem az Egyesült Királyság számos pontján, kiváltképp az Aberdeen megyei Stonehavenben, ahol egy százéves hagyománynak hódolva tűzlabda parádét szerveznek, ami egyfajta tisztulási rituálé, így égetvén el az előző év rossz szellemeit.

ujev_anglia2.jpg

Yorkshireben egy mondókával kísérik az új évet jelző harangszót: ,,Fekete nyulak, fekete nyulak, fekete nyulak, az óra 12-t mutat, fehér nyulak, fehér nyulak, fehér nyulak”. Ez esetben a színek szimbólumok, a régi rossz, a fekete, a fehér a jó, az új.

Ezek hát a legismertebb szerencsét hozó hagyományok, s szüksége is lesz ezekre az angoloknak a Brexit után.

Angol karácsonyi ételek

christmas-food-personal-training.jpg

Ahogy a Jóbarátok egy epizódjában Rachel is mondja: ,,irtó ciki dolgokat esznek az angolok”. Ezzel nem lehet vitatkozni, de azért karácsonykor ők is kitesznek magukért mind a gasztronómia, mind a dekoráció tekintetében.

A középkorban a karácsonyi asztalon még hattyút és pávát is tálaltak, mely a viktóriai időkre sült libává és pulykává módosult. Akkoriban elterjedt volt Londonban az úgynevezett Goose Club – Liba Klub – mely leginkább a középosztály dolgozói közt volt népszerű: már hónapokkal karácsony előtt kezdtek részleteket fizetni, hogy a legjobb libákat kapják meg az ünnepre. Ezeket a libákat egészen Norfolkból sétáltatták a londoni piacra úgy, hogy kis csizmát húztak a lábukra, hogy ne koszolódjanak be.

Ha leülünk egy angol család karácsonyi asztalához, előételnek leginkább garnélarákot és füstölt lazacot várhatunk. A főétel sült pulyka, ami minél nagyobb, annál jobb. Sült-vagy párolt zöldségekkel tálalják, és gravyt kínálnak hozzá, ami egy húsléből készült sűrű szósz. Két szerencsés általában eltörheti a pulyka Y alakú ,,kívánságcsontját”, s annak a kívánsága teljesül, akinél a nagyobb darab marad.

Nagyon népszerűek ezen kívül a különböző húsos piték, ez például disznó-és pulykahússal van töltve, benne édes-savanykás áfonyaszósszal:

Ezt a fogást a karácsonyi puding követi, telis-tele aszalt gyümölcsökkel, és különböző karácsonyi fűszerekkel, kísérőnek pedig brandyt szolgálnak fel hozzá. Elterjedt továbbá a mince pie nevezetű aprósütemény. Ezen édesség története a 17. században kezdődött, és sikere a mai napig töretlen. Ugyan a babona szerint ha a töltelék otthon készül, szerencse áll a házhoz, inkább boltban veszik meg az emberek. Habár eredetileg apró húsos pite volt, ma már mazsola, alma, és csonthéjasok kerülnek a pitetésztába. E kis fészket formázó sütemény a kis Jézus jászlát hivatott szimbolizálni, ám mára az ellipszis alak feledésbe merült, és köralakú süteményekkel lehet találkozni.

mincepie.jpg

Számos karácsonyi szokás van, mely Angliához kötődik, ilyen például a karácsonyi képeslap küldése, és a karácsonyi dalok éneklése is. A karácsonyi daloknak igen régi hagyománya van, eredetileg külön erre szakosodott énekcsoportok járták a falvakat, hogy dalaikkal szórakoztassák az ünnepekre hangolódó közönséget. Az alábbi is ilyen karácsonyi ének:

A karácsonyi asztal további jellegzetes eleme az úgynevezett ,,christmas cracker”, amit egészen véletlenül talált fel Tom Smith egy 1847-es karácsonynál. A cracker egy keményebb papírból készült cső, amit kétolalról megfognak, maguk felé húznak, s így a cső szétesik, és a benne lévő ajándékot nyerheti meg az egyik fél. Ezek nem nagy ajándékok, csak lufik, dobókockák, papírkoronák.

Na de mi a helyzet a fagyönggyel és a magyallal?

A fagyöngy igen különleges növény, Cliff Richard és Ringo Starr is megénekelte karácsonyi dalában. Az ős-angolok szent növényként tekintettek a fagyöngyre, hisz ha fagyöngyöt láttak, békességet vártak. A házaknál, amit fagyöngy díszített, biztosra lehetett venni, hogy szívesen látják a vendéget legyen az ismerős, vagy ismeretlen, továbbá a harcostársak, akik fagyöngy alá kerültek, nem harcolhattak tovább. A kelták szerint a növény csodálatos gyógyhatással bírt különféle nyavalyákra, de akár mérgezés ellen, és termékenység fokozására is jó volt, ahogy a szellemek elűzésére is.

A magyalnak is misztikus szerepe volt régebben: a hajadon nők tettek az ágyukba egy magyal-ágat, így űzve el a szellemeket és a démonokat, hiszen karácsony környékén különösen aktívnak tartották a másvilági szellemeket.

Az angolok tehát bármilyen különcnek is tűnnek néha, megvannak a maga hagyományaik ételek terén, és babonákért sem kell a szomszédba menniük.

Karácsony Angliában - Hogyan ünnepelnek az angolok, s az angliai magyarok?

christmas_market.jpg

Karácsonyi vásár Birminghamben

Karácsony napjai meglehetőst másként telnek Angliában, mint ahogy otthon megszokhattuk, kezdve az ,,ajándékhozó” személyétől, a szokásokig.

Az angolok december 24-ét karácsony estéjének nevezik, akárcsak az európai országok, ám ez esetben ünneplés nem történik: ez csupán a karácsonyt megelőző este. Az embereknek ez a nap még nem az ünnep része, viszont afelett érzett örömükben, hogy mindjárt itt a karácsony, szívesen ülnek össze akár otthon, akár a kocsmában. (Angliában a kocsma nem az, ami Magyarországon a kocsma, majd erről is mesélünk).

Karácsony estéje inkább a gyerekeknek izgalmas, hiszen ezen az éjszakán érkezik a Mikulás és hagyja az ajándékokat a karácsonyfa alatt, vagy a zokniban, amit másnap reggel a gyerekek izgalommal találnak meg. A Mikulás a manók segítségével saját gyárában készíti a játékokat, majd dugig pakolt zsákjával csúszik le a kéményen. A gyerekek süteménnyel, és tejjel várják öreg barátjukat, így köszönve meg a kemény munkát. A Mikulást és szánját kilenc rénszarvas repíti, melyekből a legismertebb Rudolf, hiszen az ő orra világít pirosan, utat mutatva ezzel a Mikulásnak a sötét égen.

A Mikulás, azaz Santa Claus Amerikából ,,vándorolt” át az Egyesült Királyságba, előtte Father Christmas, azaz Karácsony Apó lepte meg az angol gyerekeket, egészen a 17 századtól a 19. századig.

 Az 1780-as években Karácsony Apó ezekkel sorokkal járta a Dél-Angliát:

,,Hare comes i ould father Christmas welcom or welcom not
i hope ould father Christmas will never be forgot
ould father Christmas a pair but woance a yare
he lucks like an ould man of 4 score yare”

Itt jön Karácsony Apó, üdvözöljétek, vagy ne,

De Karácsony Apó biza soha nem lesz feledve!

Karácsony Apó évente egyszer jön fixen,

Olyan, mint egy öregember, a nyolcvanadik x-ben.

 (A szerző szabad fordítása)

Kutatások szerint egy angol család karácsonya a következőképpen telik: a család reggel 8 előtt ébred, és 8:19-re készen áll az ajándékok bontogatására. 09:02-kor már reggeliznek, majd a karácsony részeként a családok 13%-a elmegy a templomba misére, s 27%-uk hallgatja meg a Királynő karácsonyi beszédét. E beszéd hagyománya egészen 1932-ig nyúlik vissza, amikor V. György olvasta fel a Rudyard Kipling által írt karácsonyi sorokat. A beszéd óriási sikert aratott, így apja halála után Erzsébet Királynő is folytatta e hagyományt, melyet az angolok a karácsonyi vacsora elfogyasztása közben hallgatnak meg.

Itt van például Erzsébet Királynő tavalyi beszéde:

December 26-a az úgynevezett Boxing Day, avagy ,,dobozolós nap” amikor a családok megajándékozzák a barátaikat, ismerőseiket. E szokás a középkorra nyúlik vissza, amikor a pap kinyitogatta azokat a dobozokat, amiket a gazdag családok gyűjtöttek össze karácsonyi maradékaikból és feleslegelegeikből. December 26-a az Egyesült Királyságban is munkaszüneti nap, de ma már a legtöbb bolt és étterem nyitva áll a vásárlók előtt, s csak a bankok és irodák vannak zárva.

Hogyan ünneplünk mi, angliai magyarok?

Sok kérdést felvet a karácsony gyermekes családokban: jöjjön a Mikulás decemeber 6-án, vagy tegyük át karácsonyra? Ha jön, miért akkor jön, miért nem karácsonykor, mint a többi gyereknek? Nekünk miért a Jézuska hozza az ajándékot?

E kérdéseket a birminghami magyar szülők válaszolták meg: 

Mindenki úgy kezdett neki a gyereknevelésnek, hogy megtartják a magyar szokásokat: december 6 Mikulás, december 24 Jézuska. A gyakorlatban azonban ez nem mindenkinél működik, így van olyan szülő, aki kénytelen volt végül a karácsonyi ajándékokat a Mikulással hozatni. Van, akinél decemberben kétszer jön látogatóba a Mikulás, ám a többséghez mégis a Jézuska érkezik karácsony estéjén. Ennek oka egyszerű: a magyar gyerekekhez a Mikulás hamarabb jön, 6-án, karácsonykor pedig az angol gyerekeket látogatja meg.

A hangsúly nem azon van, hogy ki hoz ajándékot, és mikor hozza, hanem a csoda, amit gyermekeinknek varázsolhatunk, bárhol is éljünk a világban.