Mintha csak tegnap lett volna, hogy megkondultak a tévében a Big Ben harangjai és mi másodjára koccintottunk az új, 2019-es évre – hiszen 11 órakor is kell, mert Magyarországon akkor van éjfél.
Akárcsak a karácsonynak, az angolok a szilveszter éjszakájának is megadják a módját. Ezrek vonulnak ki közterekre, hogy megnézzék az éjféli tűzijátékot. Londonban 2004 óta limitáltak a helyek, hiszen nem bírnák el a Temze-menti terek azt az embertömeget, amely élvezni akarja a mulatságot.
Amint megkondulnak a Big Ben harangjai, indul a 12 perces tűzijáték, és kezdetét veszi az Újévi Parádé. Az első ilyen esemény 1987-ben volt, ami azért jött létre, hogy pénzt gyűjtsenek a helyi jótékonysági szervezeteknek, ám mára egy hatalmas bulivá nőtte ki magát, amelyre – akárcsak a tűzijátékra – jeggyel lehet bejutni.
Az új év első perceiben hagyományosan elhangzik az Auld Lang Syne, amit mi leginkább ballagó diákok dalaként ismerünk.
A szöveget egy skót író, Robert Burns írta 1788-ban, de csak a szerző halála után zenésítették meg, s tett szert nemzetközi sikerre. Ugyan az ismert dallamok szövegének számos változata van, a dal általánosságban a barátságról és az egyesülésről szól, s az idő múlásáról. Ezt az eredeti szöveg is alátámasztja, ugyanis az ,,auld lang syne” kifejezés szó szerint annyit tesz, mint ,,hosszú idő óta”.
A dal utolsó versszaka arra hívja fel a figyelmet, hogy a kezünket tegyük keresztbe, amit általában az emberek meg is csinálnak, ám a szokás és az illem azt diktálja, hogy csak akkor tegye meg az ember ezt a gesztust, ha már elhangzott ez a sor.
Újévi hagyományok
Angol kollégáim között rákérdeztem pár újévi hagyományra, és nehezen tudtak felidézni párat. Egyikük azt a szokást tartja, mely szerint a ház legfiatalabb férfi tagjának a hátsó ajtótól a ház körül el kell futni az első ajtóig, s ott bemenni, így szerencsét hozván a családra. Állítása szerint náluk működik a dolog, nem panaszkodnak.
Skóciában és Észak-Angliában is hasonló a szokás, ami a házba lépést illeti, ám ott nem kell körbefutni az épületet, hanem aki újév napján elsőként lép be a házba, ő lesz az, aki szerencsét hoz. Ez az ember nem tartózkodhat a házban éjfélkor, és ajánlott, hogy az első belépő magas, sötét hajú férfi legyen, mert a nők és a gyér hajú férfiak az Egyesült Királyság bizonyos részein nem számítanak szerencsésnek. A házba elsőként belépőnek ildomos ajándékot is vinnie, például egy pénzérmét, hogy jól alakuljanak a család anyagi dolgai az évben, kenyeret, hogy étel is legyen, sót, hogy íze is legyen az életnek, és italt a boldogsághoz.
Az éjféli csók szokása is angol gyökerekhez vezet vissza. Általában nyilvánvalóan párok között csattan el ez a bizonyos csók, ám sokak szerint, ha nem a párunk kapja azt, akkor a választott személlyel leszünk egész évben. Ha párok csókolják meg egymást, a szerelmük kitartóan erős lesz az év során.
Sok helyütt – nem csak Angliában, hanem Európa-szerte – maszkot viselnek szilveszterkor, ami a múlt év szellemeinek szimbóluma, mely éjfélkor lekerül, s a maszk alatti szájra kerül a csók.
Walesben a halloween-hoz hasonlatos szokás terjedt el: a gyerekek újévkor a házakat járva kívánnak boldog új évet, s kapnak érte apró ajándékokat.
Természetesen a tűz nem csak Londonban játszik szerepet az év első perceiben, hanem az Egyesült Királyság számos pontján, kiváltképp az Aberdeen megyei Stonehavenben, ahol egy százéves hagyománynak hódolva tűzlabda parádét szerveznek, ami egyfajta tisztulási rituálé, így égetvén el az előző év rossz szellemeit.
Yorkshireben egy mondókával kísérik az új évet jelző harangszót: ,,Fekete nyulak, fekete nyulak, fekete nyulak, az óra 12-t mutat, fehér nyulak, fehér nyulak, fehér nyulak”. Ez esetben a színek szimbólumok, a régi rossz, a fekete, a fehér a jó, az új.
Ezek hát a legismertebb szerencsét hozó hagyományok, s szüksége is lesz ezekre az angoloknak a Brexit után.