Volt egyszer egy szép ország, abban egy szép kis falu,

abban meg egy kis porta.

Takaros ház, takaros kert, gyümölcsös, baromfiak.

Két lánytestvér élt a Háznál.

Két mostohatestvér. Gertrúd és Rozália.

Gertrúd gonosz volt, erőszakos, rátarti.

Rozália csendes, szelíd és segítőkész.

Holle anyó történetét Balatoni Dóra, a Batyu színház bábszínésze keltette életre pálcás és kesztyűbábokkal a Birminghami Magyar Tanoda Mikulás ünnepségén. Az előadást követően színészetről, mesékről, bábokról beszélgettünk.

Birminghamből Magyarul: Hogyan lettél bábszínész? Mindig erre a pályára készültél, vagy a véletlennek köszönhető?

Balatoni Dóra: Ez egy nagyon vicces történet abból a szempontból, hogy én gyerekkoromban nagyon utáltam a bábokat és ha az óvodával, vagy az iskolával bábszínházba mentünk, akkor nem voltam hajlandó csatlakozni. Én gyerekkoromban színésznek készültem, majd 2004-ben volt az első bemutatóm, 10 évesen. Később a Horváth Mihály Gimnáziumba kerültem, aminek van egy felső képzése, ahol a színész minősítés megszerezhető. Olyan szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy mi ezalatt a 3 év alatt, amíg a színész képesítést megszereztük, a bábszínész képesítésben is részt vettünk. A Kolibri Színházba kerültünk stúdiósként, ahol nagyon sok bábos előadás van, ezáltal kaptunk egy bábos képzést is. Ezalatt a 3 év alatt, amíg bábozni tanultam, láttam meg, hogy mennyi lehetőség van a bábban, és mennyivel többet tud egy báb, hogy mennyivel több koncentrációt és odafigyelést igényel az, hogy nem csak a saját testemet használom, hanem a saját testem által valaki másét mozgatom és keltem életre. Ebbe akkor nagyon beleszerettem és mára már csak néhány olyan előadásom van, amelyben pusztán élőszereplőként játszom. Az előadásaim nagy része bábos és igazán ez áll a szívemhez közelebb.

BM: Hogyan kerültél a Batyu Színházhoz?

BD: A 2004-es bemutató idején a Holdvilág Kamaraszínháznak a stúdiójába és a színkörére jártam, ahol Koltai Judit volt az első mesterem, aki a mai napig a Holdvilág Kamaraszínház vezetője. Miután megszereztem a bábszínész képesítést, visszamentem hozzájuk játszani és a mai napig játszom náluk. Ők már kapcsolatban voltak Kontha Nellivel, a Batyu Színház vezetőjével, akivel havi rendszerességgel játszunk a Holdvilág Kamaraszínházban. 2016-ban került bemutatásra a két színház első koprodukciós előadása, a Rémusz bácsi, majd egy évvel később a második, A lány a sárkányhajóban. Így kerültem kapcsolatba Nellivel, aki megkért, hogy játsszak a Batyu Színházban is.

BM: Több társulatnak is a tagja vagy. Hogyan egyezteted ezt össze?

BD: Szorosan követem a napirendem. Rohangálok egész nap egyik színháztól a másikig, hol játszani, hol próbálni. Más szerepben is kipróbáltam magam, a Batyu Színház múlt héten bemutatott új előadásának, a Morcos Borz Ünnepének rendezőasszisztense voltam. A Pódium Színházban irodázni is szoktam, tehát a szervezésbe, és a színész-egyeztetésbe is bele-belekóstolok, hogyha időm engedi, Ha nem elég magamat egyeztetni, másokat is egyeztetek.

BM: Van kedvenc meséd?

BD: Egy készülő előadás kapcsán éppen a napokban törtem a fejem, hogy mi lehet a kedvenc mesém? Nagyon szeretem a régebbi magyar meséket, így például a Mazsola és Tádét, amit az Ametist Bábszínházzal játszunk, nagyon szeretem a Frakkot, a Lúdas Matyit, a Szaffit, a Kukori és Kotkodát, a Magyar népmeséket. Ezeket a meséket szeretem, amik még szépen meg voltak rajzolva, amiknek gyönyörű a képi világa, a régebbi, retro mesék állnak közel a szívemhez.

BM: A Batyu Színháznál milyen szempontok szerint választjátok ki az új meséket, történeteket, amiket előadtok?

BD: Ez nagyon változatos. Előfordul, hogy valakiben megragad valami, amit megosztunk Nellivel és ebből elindulhat egy ötlet. A lány a sárkányhajóban című előadás, ami egy viking sztori, megkeresésre született. Egy viking hagyományőrző csoport tagjai meséltek Nellinek a viking világról, a viking eredetmondákról és megkérdezték, hogy nem akarunk-e erről egy előadást csinálni, mert ezt ők nagyon szívesen megnéznék. Akkor Nelliben megfogalmazódott az ötlet, hogy valóban miért ne csinálhatnánk egy ilyen előadást, hiszen ez egy nagyon izgalmas téma, nagyon sok lehetőség van benne.

Több előadásunk kötődik valamilyen hangulathoz, ünnephez, például a karácsonyhoz. Ez a téma nagyon megragadó. Tavaly volt a Lélekdajkáló című előadásunk bemutatója, ami egy karácsonyra hangolódós, adventi készülődős előadás, idén pedig a Morcos Borz ünnepe című előadásunk készült el karácsonyi témában. Elég változatos, hogy hogyan kerül egy téma a palettára.

BM: Van preferenciád, hogy milyen bábokkal dolgozol legszívesebben?

BD: Igazából minden bábtípus kihívást rejt. Minden báb más, és minden báb mást tud. Vannak marionettes előadásaink, és vannak a klasszikus kesztyűbábos előadások. Mindegyik bábnál azt kell megkeresni, hogy milyen mozgásforma áll jól neki, hogyan a legkifejezőbb a mozgáskultúrája. Vannak még a pálcás bábok, azok is nagyon érdekesen tudnak mozogni, ott is meg kell találni, hogy hogy a legszebb a mozgásuk, úgyhogy nem tudnék kedvenc bábtípust mondani, mert mindegyik bábtípus nagyon sok lehetőséget rejt magában.

BM: A Batyu színház előadásai általában a legkisebbeknek szólnak. Nagyon nehéz ezzel a korosztállyal dolgozni?

BD: Ez egy kedves élmény, de nagyon nagy kihívás. Szerintem az egyik legjobb közönség a gyerekek. Ők borzasztó őszinték, folyamatosan, az adott pillanatban rögtön válaszolnak, tényleg egyből reagálnak. Ha valami tetszik, akkor egyből kimutatják az örömüket, ha valami nem tetszik, akkor el fognak kezdeni szaladgálni, beszélgetni, látványosan unatkozni. Ilyenkor a színésznek idomulnia kell, valahogy máshogy kell őket megszólítani, előadás közben folyamatosan reflektálni kell arra, ami történik. Nagyon nagy kihívás gyerekeknek játszani, de igazán őszinte közönség, úgyhogy nagyon kifizetődő.

BM: Amikor látod, hogy a gyerekeket nem nagyon köti le az előadás, az nagyon lelomboz téged, vagy képes vagy arra, hogy valamit kitalálj, hogy visszahozd az előadást?

BD: Az ember ilyenkor kénytelen kitalálni valamit, hiszen a színpadon nem lehet lelombozódni, hanem az utolsó pillanatig meg kell tenni a lehető legtöbbet, hogy visszatérítsük a gyerekeket. Újra meg kell találni a közös hangot, hogy újra össze tudjunk olvadni, és együtt tudjunk lélegezni, mert ez a színház lényege.

BM: A Károlyi Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karára jártál, ahol a szakdolgozatodat a bábszínház és az irodalom kapcsolatáról írtad. Ez egy nagyon érdekes téma, beavatnál minket ebbe?

BD: Azt vizsgáltam, hogy a történelem során milyen előadásokat vittek színre a bábok segítségével és ezeknek milyen irodalmi alapjuk volt. A bábjátszás bölcsőjét Ázsiába szokták tenni. Ott általában még valláshoz kapcsolódó távol-keleti rituálékban volt jelen a báb, kezdetben még totem-szinten, majd ezek a szobrocskák elkezdtek mozogni és így született meg a bábjátszás. Ez a Távol-Keleten még mind a mai napig jelen van, náluk még most is a kultusz része a bábjátszás, ami a Wayang technikában nyilvánul meg a leginkább. Ez egy jávai ősi bábjátszási technika és a két nagy hindu eposz az alapja, a Ramajana és a Mahabharata. Náluk ma is 24-36 órásak a bábelőadások. Ezek hátulról megvilágított árnyjátékok, amit pálcás bábokkal játszanak. Ahogy telt-múlt az idő, eljutott Európába is a báb. Mindegyik népnek, nemzetiségnek megvan a saját vásári bábjátékos figurája is. Magyarországon leginkább Vitéz László illetve Paprika Jancsi a legismertebb vásári bábos karakter. Rengeteg előadás fűződik az ő nevükhöz. Ez a két karakter betüremkedett az irodalomba, miután egy kicsit kikerült az utcára, a vásárokra, búcsúkra. Érdemes megemlíteni Weöres Sándor Holdbéli csónakos című művét, ahol már főszerepet játszott Vitéz László és Paprika Jancsi.

BM: Magyarországon nincs kultúrája a felnőtteknek szóló bábelőadásnak. Ti esetleg terveztek ilyen előadást?

BD: Mindig egy érdekes kérdés, hogy Európában miért nincs kultúrája a felnőtt előadásoknak, míg például Keleten elképzelhetetlen, hogy a bábjáték gyerekeknek szóljon. Természetesen nagyon jó lenne, ha létre lehetne hozni bábelőadásokat felnőtteknek, ha ezeknek lenne közönsége. Meg kell teremteni hozzá azt a kultúrát, hogy erre be is üljenek és érdekelje a felnőtteket is, ne csak a gyerekeket hozzák el.

BM: Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?

BD: Játszani, játszani, játszani. Szerintem így érdemes élni! Nagyon sok helyen és nagyon sokféle közönségnek szeretnék játszani. Konkrét tervem, hogy újabb- és újabb előadásokat hozzak létre. Az is nagyon szép célkitűzés lenne, ha a felnőtteknek szóló bábjátékot meg lehetne honosítani nálunk is.