„A szülőknek egy dolguk van: az elképzelhető legnagyobb pozitív elfogultsággal kell a saját gyerekükre tekinteniük. Az lát jól, aki szeret!”

2019. október 9-én, nyolcvannégy éves korában elhunyt Dr. Vekerdy Tamás pszichológus, író, újságíró, műfordító, egyetemi oktató.

Talán nincs olyan magyar anyuka, aki ne hallott volna Vekerdy Tamásról, az ország legismertebb gyermekpszichológusáról. Ez nem is csoda, hiszen rendszeresen publikált a Nők Lapjában, valamint több, mint 50 könyve jelent meg. Egyszerű, életszagú tanácsai anyák ezreinek segítenek eligazodni a gyereknevelés útvesztőjében.

Ő az, aki megérteti az anyákkal, hogy nem kell tökéletességre törekedni, hiszen az „elég jó anya” már elég jó. A gyereknek nem tökéletes anyára van szüksége, hanem hitelesre:

„Ki vagy te? Ez a gyerek fel nem tett kérdése, és a láthatatlan csápjaival, amik belém lógnak, letapogatja, hogy én ki vagyok. És vallhatok bármilyen szép elveket, ha az, amit mondok, ellentmondásban van azzal, amit letapogatott, akkor ezek kimondottan károsak.”

Ő az, aki ki meri mondani a Lélek dolgai c. könyvben, hogy a gyerek néha bizony fárasztó.

„A gyerek ugyanis fárasztó. Minden gyerek. Kiszívja a vérünket, lerágja a húsunkat… Ezért időnként meg kell szabadulni tőle.”

Ő az, aki azt mondja a munka után kimerült szülőnek, hogy nyugodtan írja meg a fáradt gyerek helyett a leckét, ha az amúgy csak szenved vele. A gyakorlásnak szerinte amúgy sincs semmi értelme, hisz az eminensnek nincs szüksége gyakorlásra, a gyengébb tanulón meg nem segít, sőt talán csak rosszul fogja begyakorolni. Ugyanakkor ő az, aki azt mondja, hogy ne vállaljuk át a felelősséget a gyerektől. Ha otthon felejti az olvasókönyvét, akkor otthon felejti. Ez a gyerek felelőssége, a következményeket is neki kell viselnie.

Ő az, aki felment minket a nem indokolt korai fejlesztés, majd a különórák hosszas sora alól, hisz a gyereknek nem erre van szüksége, hanem sok játékkal, mesével, dögönyözéssel, szeretgetéssel telt gyermekkora.

„Ez a jelenség – miszerint sok szülő már úgy küldi iskolába a gyerekét, hogy előtte megtanítja írni, olvasni, számolni – tényleg létezik. Már akkor is létezett, amikor a mi gyerekeink mentek iskolába – ennek ellenére eszünkbe sem jutott, hogy előzetesen tanítgassuk őket, és megtapasztaltuk, hogy emiatt egyikük sem került soha hátrányba. Ne engedjük már belekergetni magunkat abba, hogy ‘kizárólag a gyerek érdekében’ vesszük el tőle a gyerekkorát!”

Ő az, aki megnyugtat A belső szabadság c. könyvében, hogy a babázó fiú, a pisztollyal játszó kislány is normális. A játékban megjelenő agresszió is normális, nem kell tőle félteni a gyereket.

„Sok helyen mára neurotikus téma lett a játékpisztoly. – Ne vegyünk a kisfiúnak kardot, puskát, pisztolyt, mert ezzel agresszióra neveljük! (Sőt, van szülő, aki már azt sem szeretné, hogy a játékautók karambolozzanak…) Ez teljes tévedés! Agressziós késztetések minden gyerekben vannak, a játék pedig elaboráció, szublimáció, feldolgozás! Az agressziós késztetések levezetésének helyes módja. Nyugodtan lehet agressziót játszani; agressziót kivitelezni nem szabad. (Gyerekeim hajdan egy átlagos hétvégén legalább tizenkétszer lőttek le engem, és ha éppen elég jó erőben voltam, akkor abból ötször el is vágódtam. Aztán jött a ‘támasztó’ lövés – mármint, amitől feltámadtam.)”

Ő az, aki felhívja a figyelmet a játék, a mese fontosságára és a képernyő káros voltára.

„Aki minden nap hallgat mesét, 1,5 évvel előzheti meg iskolás korára fejlettségben a kortársait. A mese intenzív belső képeket hív elő a gyerekekben és bennük még óriási a képínség. Azonban, ahogy megjelenik egy külső kép számukra, azzal megszűnik a belső kép, ott már nincs feldolgozás. A képernyő a belső motivációt, kíváncsiságot, vállalkozási kedvet nagymértékben csökkenti. A képernyő pedig önmagában kiváltja a dopamin termelést, ilyenkor a gyereknek már nem kell semmi erőfeszítést tennie. Tehát azzal tesszük a legjobbat gyermekeinknek, ha minél többet mesélünk nekik, később pedig ők maguk olvasnak, ahelyett, hogy a kezükbe nyomnánk az okostelefont.”

Dr Vekerdy Tamás gyereknevelési irányelvei az országhatárokon túl is működnek, hiszen arra buzdítanak minket, hogy bízzunk magunkban és gyermekünkben, fogadjuk el őt olyannak, amilyen, hallgassunk az ösztöneinkre. Külföldön gyermekét nevelő anyaként egy gondolata mégis közelebb áll hozzám, mint az összes többi:

 „Márpedig az anyanyelv a szilárd, szuverén gondolkodás alapja. Mert nem úgy van, hogy először gondolkodik a gyerek, csak még nem tudja elmondani. Nem. Előbb beszél, és abból nő ki a gondolkodás. Minél gazdagabban beszél, annál gazdagabb a gondolkodás.”

Dr Vekerdy Tamástól búcsúzunk. Nyugodjon békében!