Birminghamből Magyarul

Birminghamből Magyarul

,,Egy kiszáradt sivatagban tudjunk együtt nevetni!”

2021. november 30. - KarsaT

csenki_janklovics.jpg

2021. november 13-án Birmingham a Dumaszínház két humoristáját, Csenki Attilát és Janklovics Pétert látta vendégül. Az előadás előtt kérdeztük őket a koronavírusról és a terveikről, de a Szomszédok című sorozat is szóba került.

Birminghamből Magyarul: A koronavírus tudatában milyen érzésekkel vágtatok bele a külföldi fellépésbe?

Janklovics Péter: Én egy kicsit féltem, de az ilyen fellépéseink mindig kalandosak szoktak lenni, úgyhogy a kíváncsiság és a kalandvágy minden félelmemet legyőzte. Külföldön a közönség nagyon hálás szokott lenni, érezni rajtuk, hogy ritkán van ilyen program, úgyhogy ezek mindig jól szoktak sikerülni.

Csenki Attila: Én egyáltalán nem féltem a koronavírustól, mert tudom, hogy mennyi oltott ember van itt is, és inkább az oltatlanok vannak veszélyben. Nagyon könnyen lebetegszem; a koronavírus úgy ment át rajtam féléve, hogy az nem fordulhat elő még egyszer.

BM: Sok humorista számára nem is adrenalin, hanem szabályos terápia a fellépés. Nem volt ,,szorulásotok” a karantén alatt?

JP: Dehogynem! Borzasztó volt: mindenki rosszul élte meg, mert az ember nem arra való, hogy be legyen zárva! Tavaly decemberben voltak online fellépéseim, de szörnyű volt, ahogy ültem egy ingben a laptop előtt és öt képernyőt láttam magam előtt a Zoom-ban. Nem volt annyira lélekemelő, és ennél még rosszabb, amikor profi körülmények között, zöld háttérrel vettünk fel jeleneteket, vagy épp gyártelepeken egy-két unott operatőr társaságában.

janklovics.jpg

BM: A tekintetben nagyon lelketlen időszak lehetett, hogy nincs inger, amit fel tudtok dolgozni.

CsA: De, fel lehet dolgozni, nemcsak magát a vírust, hanem azt is, ami körülötte van. Az utcán meg lehetett figyelni az emberek hozzáállását ehhez az ismeretlen helyzethez. Ami a legjobban hiányzott, az a visszajelzés, hogy nevetnek azon, amit mondok. Ezen kívül a szociális kapcsolódás hiánya volt feltűnő, amire nem számítottam, de a végére nagyon érezhető volt a társaságra való igényem.

BM: Attila, Te már éltél Angliában. Luxuslakásokat takarítottál és pincérkedtél is. Hogyhogy hazamentél végül?

CsA: Eleve nem terveztem sok időre, legfeljebb másfél évre készültem. Sok szép emlékem van: az egyik luxuslakás kertjében például találtam tűzijáték-rakétákat, és egyet eldurrantottam a Rolls-Royce-ok és a Bentley-k közt. A szomszéd macskája ijedtében úgy felmenekült a fára, hogy szerintem a tűzoltók szedték le szerencsétlent. Dolgoztam a Covent Garden olyan részén, ahol autó sem járhatott. Gyakran előfordult, hogy olyan hírességek ettek nálunk, mint a Red Hot Chilli Peppers tagjai vagy Ralph Fiennes.

BM: Péter, egyszer úgy fogalmaztál, hogy kínlódósan indult számodra a színészet. Sosem gondolkodtál azon, hogy külföldön próbálj szerencsét?

JP: Nem is feltétlenül indult kínlódósan, mert ez a szakma sajátja: hosszasan tanul az ember, és utána több tíz évig mindent beleadva dolgozik, mire eljut az országos ismeretlenségig. Nem egy hálás hivatás, de ha azt kérdezték volna tőlem, hogy hol fogok tartani x év múlva, álmomban nem gondoltam volna arra, hogy Angliában lévő fellépésem előtt még interjút is készítenek velem. Rendkívül nehéz bekerülni a körforgásba: Magyarországon 1500-2000 színész van, akiből hirtelen talán húszat tudna felsorolni az ember. Hiába vannak zseniális művészek vidéki színházakban, ha nem jelennek meg televízióban vagy a moziban, nem látja őket az ember. Nekem soha nem volt B-tervem, mindig tudtam, hogy színpadon akarok lenni, és ebbe nem fér bele az, hogy külföldön éljek, mert akkor fel kellett volna adnom az álmomat. Ráadásul lokálpatrióta vagyok: ha elmegyünk egy hétre nyaralni, az utolsó napokban már nagyon vágyom haza. Minden Magyarországhoz köt, és mindig csodálattal nézek rátok, külföldön élő magyarokra. Ha van rá lehetőségem, kérdezek és próbálok belelátni, hogy miért döntöttetek így, mert számomra megfoghatatlan, hogy valaki egyszer csak úgy gondolja, hogy jobb lesz neki máshol, és mindent hátrahagy. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg lemondással és áldozattal jár.

BM: Ha már a színészetnél tartunk, ne haragudj, de rajongóként meg kell kérdeznem: hogyan kaptad meg ikonikus szerepedet a Szomszédokban?

JP: Akkoriban Gór Nagy Mária Színitanodájába jártam. Elsős, vagy másodikos voltam, amikor ilyen kisebb szerepekre kerestek embert. Mivel ez egy neves iskola volt, és a Színművészeti Főiskolával szemben mi már az első években is járhattunk filmezni és forgatni, megkaptam a lehetőséget. Az epizódot, amiben benne voltam, Bujtor István rendezte, aki nagyon jó barátságban volt Gór Nagy Máriával, és úgy engedett minket utunkra a forgatás után, hogy: ,,mondjátok meg anyátoknak, hogy jók voltatok, meg voltam elégedve!”

BM: Attila, neked hogyan reagált a család, amikor egy biztos állásról lemondva a humornak kezdted el szentelni az életed?

CsA: Nem lehetett lebeszélni. Jó helyen dolgoztam, de mielőtt a lányom megszületett, egy héttel előtte rádöbbentem, hogy nem fog menni, hogy apa legyek, teljesüljön az álmom, hogy kiálljak a színpadra és még dolgozzak is mellette. Rájöttem, hogy ebből a munka az, ami eldobható. Felajánlottam a főnökömnek, hogy félállásban maradok, de nem kért belőle, és emiatt rossz kapcsolatban váltunk el. Kiszámoltam, hogy nyolc hónapra elég a pénzem, és a nyolcadik hónapban, 2007 decemberében először életemben pénzt kerestem a stand-uppal. Remélem, most már nem kell visszamennem azzal, hogy érdekelne a teljes állás is!

262700446_747451416211876_4409194870202129480_n.jpg

BM: Péter, neked pedig apukád nem szerette volna igazán, hogy színész legyél.

JP: Anyukámmal együtt igyekeztek róla lebeszélni, de akadályt nem gördítettek elém. Nagyon szerették volna, hogy legyen B-tervem és álljak több lábon, de nem éreztem úgy, hogy bármi más érdekelne. A Tanoda ráadásul a vizsgák, a próbák és az órák miatt olyan elfoglaltság volt, ami mellett nem fért bele, hogy mást tanuljak.

BM: Most már nem bánják, hogy nem volt B-terv?

JP: Nem tudom, lehet, hogy bánják, tőlük kellene megkérdezni.

CsA: Szerintem biztos, hogy nem bánják, sztár vagy!

BM: Mit kívántok 2022-re? Akár magatoknak, akár az emberiségnek.

CsA: Az emberiségnek vége van: egyre többen élünk a Földön. Emlékszem rá, hogy általános iskolában azt tanultuk, hogy ötmilliárdan vagyunk, gimnázium alatt lett hat, most pedig már nyolcmilliárdan élünk. Végünk van.

JP: Én optimistább lennék Attilánál!

CsA: Én realista vagyok. Azt szeretném, hogy minél több család találja meg a harmóniát és jöjjenek rá, hogy együtt a legjobb! Magamnak rengeteg sikert kívánnék, mert a család és a barátok megvannak. Legyen emberség a világon, hogy egy kiszáradt sivatagban tudjunk együtt nevetni…

JP:…azon, hogy legalább a kedvünk jó, és együtt halunk meg!

BM: Így fejezzük be?

JP: Nem. Én azt kívánnám az emberiségnek, hogy legyen vége ennek a bubópestisnek. Ha már megállíthatatlanul menetelünk a vég felé, legalább legyen pár év vírustól mentes. Magamnak azt kívánom, hogy dolgozhassak, továbbra is legyenek kíváncsiak az emberek az előadásomra és nevessenek!

BM: Legyen így, nagyon köszönöm, hogy eljöttetek hozzánk, és hogy beszélgettünk.

262322910_432661314989486_6626999961629923699_n.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://birminghambolmagyarul.blog.hu/api/trackback/id/tr3916768896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kéki béla 2021.12.08. 14:25:09

Egy ideje nem szeretem őket.
Sőt, az egész showderklubos-comedycentralos társulatot sem.
Talán Bödőcs az egyetlen aki még szórakoztat.
Már Hadházi és Aranyoszi is kidumálta magát.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.12.08. 14:25:37

"Senkiháziak kezében van a popszakma!"
:D
süti beállítások módosítása